Prológus

–   Te most viccelsz velem? Briarcliff?  – Joel barna íriszeibe bámulok.  – Az elmegyógyintézet Briarcliff? Az, amelyik majdnem negyven éve bezárva poshad?  – Leteszem kezemben nyugvó poharat, úgy érzem az idegesség, mely a gyomromban keletkezett, szétmar, és talán az eszközt is összetöröm. Ám ennek okát nem tudnám felvázolni.

–  Igen, Ed, az a Briarcliff. Fél éve megint megnyitotta kapuit. Nem emlékszel, még felháborodást is szült? – Joel úgy nevet rám, mintha valami fergeteges poén hagyta volna el rúzsozott ajkait. Pedig ezt mindennek nevezném, csak poénnak nem. Amióta bezárták, olyan pletykák terjengnek, hogy valaki lakik ott. Egy elég véres valaki.

  –  Én ezt nem értem. – határozottan állok fel a székből, Joel szemével követi a mozdulatomat. – Arra kérsz, hogy készítsek interjút valami beteges emberrel, akiben volt annyi, hogy Lana Winters szellemét megszégyenítve, újból helyt adjon egy intézetnek abban a mocsokban? – megállok a fel – alá járkálásban, a főszereksztő tekintetét kapom el. – Joel, ott embereket kínoztak meg! – kezemet asztalára csapom úgy meredek rá. Igen, Joel, a főnök, de ez a dolog már sok. Tudom, hogy nagyon meg akarja menteni a szerkesztőséget, ám kezdi túlzásba vinni. És ebből amúgy sem sülne ki jó cikk. Kit érdekel manapság egy elmegyógyintézet? Ott csak bolondok vannak! A népnek sztárokra és csillogásra van szüksége egy cikkben, nem pedig megőrült betegre, egy horror intézetben.

 –  Roydon, megkérnélek, vegyél vissza! – Ha a vezetéknevemen hív, haragszik. Barna szemekben aranypöttyök csillannak meg. Ez utóbbi is a düh jele.

 –   Jó, bocs – folytatom a mászkálást. – De, akkor sem értem. Hogy vitt rá erre a lélek? Mi nem zártosztályon fekvő bolondokkal foglalkozunk. Egy nyavalyás napilapot tudhatunk magunkénak. – hitetlenkedek. Joel már unja, szem forgatva dől hátra a székben. – Én nem akarok a következő Lana lenni, bocs. Küld Bobot. Úgyis ő volt jobban oda az egész Briarcliff miatt.

–  Miért lennél te, a következő Lana? – hatalmas kacaj. – Ő nő volt, és őrjítően kíváncsi. Te, tudtommal egy férfinemű lény vagy és nem leszel bolond, hogy beszökj, ha esetlegesen visszautasítást kapsz. – Most egy mosollyal ajándékoz meg. Csak egyszer feküdtem le Joellel, de az is elég volt, hogy tisztában legyen, mikkel tud felizgatni. Ajkait rágcsálva pislog rám. Nagyot nyelek, visszahuppanok az ülőalkamatosságra. A szőke ördögre vetem kékeimet, farkasszemet nézek vele. Újra bekapja fogai közé dús ajkait, izgatóan rágcsálja.

–  Jól van, de jössz, nekem egyel! – tartottam fel mutatóujjamat. – Kit vigyek? Gracet vagy Holant?

Joel elégedett pillantással ajándékoz meg, először nem is felel kérdésemre.

–  Vidd, amelyiket akarod. Bár, ha rám hallgatsz, Holan jobb fotós. – vonja meg vékony vállait. Azok ingerlően kukucskálnak ki felsője alól.

–  Oké. Mikor kéne mennünk? – köszörülöm meg a torkomat. Ágyékom lüktetésbe tör.

–   Holnap. Korán reggel. Állítólag az orvos délután már nem lesz bent. – ismét szemforgatás.

–  Khm, te mióta szervezed ezt, mond csak? – hitetlen somoly ül ki képemre. Joel gonoszan felhúzza az orrát, felállok. Nem kívánok tovább izgató társaságában maradni.

  A folyosón csak a billentyűk halk kopogása zavarja meg a nyugtató csendet. Összesen tízen vagyunk és, ha ez a tíz ember sebesen dolgozik a klaviatúrán, az sajnos kellemetlenségeket okoz. Főleg az elmének.

A szerkesztősség konyhájába vetemedem, szükségem van egy kávéra. Az épp kilépő Gracebe ütközöm. Teájával és egy papírköteggel lép ki, az utóbbiba teljesen belemerülve.

–  Bocs, Ed! – kikerül, szeme pár ezredmásodperce hagyta csak el az olvasmányt. A hirtelen jött ötlettől vezérelve megragadom karját, s magam felé fordítom.

–  Te, Grace, nincs kedved egy kis Briarcliff túrára, holnap reggel? Én beszélek, te fotókat lősz. Mit szólsz? – Csak azért sem fogadom meg Joel tanácsát. Meg, amúgy is. Grace új, meg kéne ismerkednem vele is.

–  Biztos vagy te abban, Eddie? – nevetés. – Állítólag beteg egy hely volt, a maga idejében.

–  Joel akarja! – legyintek. Az újonc gondolkodásba kezd. Gondolom, azt mérlegeli, mennyi pénzt kap ezért. Grace három hete van nálunk, de még komolyabb munkát nem is kapott.

     Barna haja csoffadtan lóg vállára. Különleges lánynak tűnik. Különlegesen szépnek.

–  Legyen hát! – adja be a derekát. – Imádom a horror helyeket! – kuncog gonoszul.